Málnai István

Málnai István


11-12  évesen olvastam  jesudián  sport és jóga  c.  könyvét,   mely egy életre meghatározta,  a jóga  iránti  érdeklődésemet. Néhány  éves  szünetekkel tulajdonképpen folyamatosan gyakorolgatva, egy baleset ébresztett  fontosságára.

Azt,  hogy a jövőmet  ennyire meghatározóvá teszi, nem gondoltam. Eleinte a hatha jóga az ászanák, pranayamák érdekeltek.

1972.-ben    a balesetet   követően   kezdtem  Dely Károlynál,  heti egy,  majd, mindennapos gyakorlóvá.

1972 végén vittem le az  öcsémet a TIT-en tartott előadásokra, bemutatókra,  ill. az  órákra  gyakorolni.

Lemhényi Zoltánhoz 1975-ben kerültem, amikor ismét Magyarországra érkezett.

1974-ben  kezdtem az iyengar rendszert meismerni  a ligt on jóga c könyv alapján.

Végig gyakorolva az 5 éves programot.

Több szerző műve,  ill. személyes találkozások, elmélyült beszélgetések, akik  különböző irányultságúak, egyéb területek megismerését is lehetővé tették számomra   filozófia, meditáció stb.

Mint például: a már említett yesudián,  s Haitsc Erzsébet  irásaik,  Kaszwinczky, Baktay, Hamvas,  Krishnamurti, Patandzsáli Dr. Weninger Antal, dr. Vigh Béla  orvosok, Hetényi  úr a budhista misszió vezetője, Soco Ferenc a piarista gimnázium teológia tanára, Timcsák Géza  kassai jóga oktató.

A 70 es években itt járt  jógaiskolák követőivel történt  találkozások   krisnások,  purna, goyal, stb. Swámi  Maheswarananda  rendszerét a JSC ujjá alakulásától (Dely Károly) után.  Itt  több éven át oktattam.

Indiai látogatásom  több jóga iskolában .

Mindezek határozták meg jelenlegi  jóga ismereteimet.

Alapító tagja vagyok az MJT-nek,  mint elnökségi tag,  jelenleg is.

 
bezár tovább a www.yoga.hu oldalra