Sok évtizedes vágya vált valóra a magyar jógázóknak a veszprémi jógaközpont megvalósulásával. Végre van egy olyan kizárólag jóga céljából használt hely, amely méretében és felszereltségében alkalmas színvonalas országos és nemzetközi programok megvalósítására. A terem mérete 130 négyzetméter. A 2 öltöző, a 4 WC és a konyha rész lehetővé teszi, hogy a terem adottságait akár teljesen kihasználva 50-fő körüli csoport is egy időben tudjon gyakorolni.
A terem 2007 májusában került átadásra a képeken látható komoly kivitelezői munkák után. Szerencsés az elhelyezkedése, mert nem lakás lett átalakítva bérházban, hanem éppen ebből a célból épült, és Veszprém központi helyén fekszik az Egyetemvárosban.
A képek rájuk kattintva nagyobb méretben is megtekinthetők a képaláírásokkal együtt.
A terem első megközelítési módja. Azért így is nagyon örültünk neki.
A konyha-iroda-öltöző rész kezdetleges állapotban. Még nem tudtuk elképzelni, milyen lesz.
A kivitelezés fontos kérdéseinek megbeszélése a teremben. A kedves támogatónk Magdi és a leendő központvezető Ági.
Készül a központ kívülről is. A háttérben tovább folynak a tárgyalások
Már a tető is alakul. Látszanak az ablakok.
A fal és a tető együtt. Kívülről nem látszik, hogy mekkora a terem.
A terem hátsó fala és a raktár ajtónyílásai. A gyönyörű gerendázatot ma már álmennyezet fedi.
A terem másik fala a bejárati ajtó nyílásával.
A terem hátsó fala és a raktár ajtónyílásai. A gyönyörű gerendázatot ma már álmennyezet fedi.
A terem másik fala a bejárati ajtó nyílásával.
A terem hátsó fala és a raktár ajtónyílásai. A gyönyörű gerendázatot ma már álmennyezet fedi.
A terem másik fala a bejárati ajtó nyílásával.
A legelső foglalkozás csütörtök este 2007 április 26-án. Vállkörzés.
Segédeszközös jóga a legelső foglalkozáson. Szupta padangusztászana székkel hevederrel.
Nem hagytuk abba. Csak gyakorlunk és gyakorlunk.
A gondos tanári szemek kísérik a gyakorlást.
Az oltárrész a kezdetekben. Törekszünk arra, hogy biztosítsuk a terem rezgését a ma és a közelmúlt mestereinek segítségül hívásával képeiken keresztül.
Az elkészült kiszolgálóhelyiségek és az állandó takarítás.
Az első országos program, Zoltai Miklósnak a Debreceni Jóga Egyesület vezetőjének jóga hétvégéje.
Figyelem az előadóra! Részlet a Zoltai Miklós programból.